Az ebédet követően Györgykovács Imre és kedves felesége, Gyöngyi standjához vezetett az utunk. Nem mi voltunk az egyetlen vendégek, és éppen egy diskurzus közepébe csöppentünk, amibe Imre úgy vont be minket, mintha sok éve ismernénk egymást, bár ezelőtt még sosem találkoztunk (mint ahogyan a boraihoz is most volt először szerencsém). Fotóval bizonygatja, hogy az igen nehéz 2010-es évben is tökéletesen érett és egészséges szőlőt dolgoztak fel, részletesen magyarázza a korábbi évjáratok és e közötti különbségeket. Teszi mindezt hihetetlen szerénységgel, visszafogottsággal, de érezhető szenvedéllyel. Mindehhez megjegyezném: ő lett a 2012-es évben a Borászok Borásza díj győztese, ami a legnagyobb elismerés a szakmában, hiszen maguk a borászok szavazása alapján ítéltetik oda. Ezúton is gratulálunk!
Juhfarkot, furmintot, olaszrizlinget, hárslevelűt kóstolunk itt is, no meg egy kis tramini is becsúszik a képbe, színesítve a kínálatot. Imre borai hihetetlen tiszta illatúak és ízűek, jó ivásúak, nem lóg ki a lóláb sehol sem: az alkohol, a sav, az ásványosság csodaszép összhangot mutat. A kóstolt tételek mindegyike meglehetősen sokrétű és fajtajelleges, teli gyümölcsös primer aromákkal, szerencsére a hordóhasználat sincs eltúlozva. A korábban kóstolt Somlói Apátsági Pincészet tételeivel szemben itt nyoma sincs túlérettségre utaló jegyeknek. Ezek a borok kevésbé vastagok, és bár komplexitásban talán annyira nem kiugróak, de ne felejtsük, hogy a jól ihatóság legalább akkora erény, pláne ilyen beltartalmi értékek mellett.
Egy rövid anekdotázást követően további szép sikereket kívánva elköszönünk Imrééktől, majd egy faházzal arrébb a Kreinbacher Birtoknál folytatjuk a kóstolást.
Hogy is mondjam finoman? Kreinbacherék nem aprózták el... Elképesztő mennyiségű pénzt és energiát (munkát) fektettek a birtok kialakításába. 2002-ben alapították, azóta folyamatosan vásárolják a D, DK, DNy-i fekvésű területeket, újratelepítettek sok szőlőt, a magasan fekvő teraszos részeket újjáépítették. 2005-ben adták át a szőlészeti és borászati központjukat, azóta pezsgőgyártó üzem, palackérlelő, kóstolóterem és több igen jellegzetes, tájba illő, de hipermodern épületet húztak fel. Őket is mindenképpen ki kell vesézni egy újabb látogatás alkalmával.
Itt egy fiatal hölgy - Balogh Zita, borász - segít a birtok borainak megismerésében, 2011-es Syrah Rozéval kezdünk. Nem vallom magam rozéborosnak, de ez a tétel nagyon tetszik. Gyümölcsös, ropogós, tartalmas, friss. Milyen legyen egy rozé, ha nem ilyen? 2009-es Szent Ilona Furmint a következő, amit sajnos agyonnyom a túlzottan jelenlévő hordóíz - kóstoltam már korábban, akkor is ezt állapítottam meg. Zita szerint ez a jövőben változni fog, mivel a egyre kevesebb új hordóval kell majd dolgozniuk, és 2010-es borok állítólag már közel sem fahangsúlyosak. Nincs idő pihenni, sajnos egyre erősebben fúj a szél és picit hideg is van, következzenek a pince nagy fehér borai. Öreg Tőkék Bora, Kőkonyha, Juhfark kerül a pohárba, mind a 2009-es évjárat szülöttei. Óriási beltartalom és ásványosság tölti be a szánkat, gyümölcsösség, enyhe túlérettség, érezhető fa jelenléte itt is. Nagyon jó borok ám ezek is.
A fehérek után egy igazi somlói különc következik a sorban, ez egy igazi fenegyerek. A 2012-es Pannon Bormustra egyik üstököséhez érkeztünk: a vörös "überalles" 2009-es évjáratú Kreinbacher Syrah-t forgatjuk már poharunkban. Már a korábbi években is megmozgatta a szakírók töltőtollát e nemes ital, hiszen a fajta remekül adja vissza a termőhelyi adottságokat, igazi terroir bort készítettek belőle a pincénél. Én a 2007-es évjáratot kóstoltam először, és rövid boros pályafutásom kezdetén ez volt a legelső hűha-élményem vörösborok terén. Ez az ominózus tájbor is - hiszen tájidegen szőlőfajtából készült - rendkívüli ásványossággal bíró, igazi somlói bor, melyből szinte kicsordulnak a piros és fekete bogyós gyümölcsök, a savak cikázva játszanak fogócskát az ember nyelve körül. Tiszta izgalom, egy nagy adag fűszerességgel megtoldva. Kíváncsi lennék hova fejlődik még 5 év elteltével.
Kezdek fáradni, és az alkohol hatása is csorbítja ítélőképességem, de menni kell tovább, hiszen hátra van még egy kihagyhatatlan termelő, de mint látjuk, zárva tart, sőt éppen a szomszéd büszkeségét kóstolgatja. Nem érzem úgy, hogy jól járnánk sürgetésével (a borkészítés türelmet igényel, sietséggel nem lehet messzire jutni ezen a téren), ezért mellé állunk, és kérünk egy kóstolót a Dénes Hegybirtok Sághegyi Furmintjából... (Ság hegy: tanúhegy Vas megy keleti részén, a Kemenesalján. 279 méter magasan emelkedik Celldömölk fölött.) Rájuk is érdemes emlékezni, vagy itt mindenkinek jó bora van?
Félve kérdezem Takács Lajost, hogy szabad e megkóstolnunk borait. Igennel válaszol, majd odasétálunk a kis fabódé oldalához és az ajtóból kapjuk poharunkba az egyik leghíresebb somlói termelő borait, az ablakot nem nyitja fel. Távolságtartó figura, nem kezd el hosszú körmondatokban mesélni. Hagyja, hogy az összes borát nyugodtan elemezgessük, közben kislányaival játszik, láthatóan nem hatja meg ez a kirakodóvásár, nem pénzszerzés céljából van itt, kóstolójegyet sem fogad el. Egy igazi különc. A lassan induló beszélgetés végére már tisztán ismerjük élete filozófiáját, ami nem más, mint: mindent a lehető legjobban csinálni, a lehető legjobb bort készíteni itt ezen a szeretett hegyen. Tisztában van vele hogy mire képes a Somló, és minden erejével azon van, hogy ezt át tudja adni, be is tudja mutatni borain keresztül.
A Hollóvár Pince legendás brand a magyar borértők körében, Takács Lajost pedig egyenesen zseninek tartják. Azt hiszem mi is kaptunk egy kis ízelítőt, és a jövőben teszünk azért, hogy ezt többször is megízlelhessük. Kezdetnek nem is lesz rossz ez a Hollóvár Furmint 2009.
Viszlát Somló, jövünk még!
