Balatoni Furmint

Pontosan 2 hete nem írtam semmit, ami lustaság mellett hanyagságra is utal. Pedig megint kibontottunk pár finom tételt. Kiemelkedő ugyan nem volt közöttük, de hibás borba nem botlottunk szerencsére. Rövid leírások következnek.

Vylyan Boszorkány 2011
Villányt rendszeresen elkerülöm, nagyon ritkán emelek le a polcról bármit is a déli borrégió vörösei közül. Ez nagyrészt a pénztárcám szűkösségének tudható be, másrészt az olcsó portugeiserek nem villÁnyzonak fel. Fehérbort általában nem keresek - ezt is csak azért rendeltem, mert olaszrizling/rajnai rizling házasításról van szó, ami más vidékekről már lepett meg jó élményekkel. Gondolok itt Bussay doktor Esküvéjére, és az örök etalon Szeremley Rizlingre.

Ez egy hibátlanul elkészített reduktív teknó-ital. Szép tiszta illat, ananásszal citrusokkal, csillogóan tükrös, halvány sárga színnel, gyorsan forog a pohárban, és ugyanilyen jól csúszik. Túl sok gondolkodni valót nem kapunk, de üdítő frissessége bearanyozhatja a nyár szép pillanatait. 4 pont

Tűzkő Renana 2011
Ismét egy rajnai a világszerte ismert és elismert Antinori család bátaapáti birtokáról. 
Lelkesedésem hamar tovaszáll - sem az illat, sem az íz nem éri el a kívánt hatást. Picit szúrja az orrom (szénsav lehet), nem érzem a gyümölcs illatát, és az íze sem kellemes. Mondjam azt, hogy savanykás? Bizony túl sok van a savból, akárcsak a korábbi években. Próbáltam már párszor és mindig lelombozódtam. Ha 2011-ben sem sikerült, mit várjak más évjáratoktól? Nna mindegy... Nem pontozom.

(Másnap estére, ahogy az oxidáció hatására a savak tompulni kezdtek, a bor megnyílt, sokkal szebb arcát mutatta. Kaptam tőle déligyümölcsöket, őszibarackot, persze csak keveset. Végül majdnem elfogyott.) 

Szászi Endre Chenin Blanc 2008
Tegye fel a kezét, aki ezen kívül tud magyar chenin-ről! Köszönöm, várom az ajánlásokat.Témánál maradva Szászi Endre az egyik legkísérletezőbb hírű magyar borász hírében áll. Ahány dűlő és szőlőfajta, annyi bor - különböző kombinációban. Nem lehet véletlen ez a fajta sem, biztosan kedveli a gazda. Mint ahogy én is.

Jelen tételünk 2008-as évjáratú, tudtommal sauvignon blanc fajélesztővel erjedt szárazra. Savszerkezete 4 éves kora ellenére is feszes, erős kezekben tartja a bort. Az idő nem vette el fiatalságát, sőt. Színe halványan aranylik, citrusos tónusokkal villog, illata vonzóan gyümölcsös. Íze ropogós, a fehér húsú gyümölcsök itt is visszaköszönnek. Szerettem, ahogyan vibrált a nyelvemen, nagyon jó volt inni.

Ez sem egy bonyolult bor. A Vylyannal összemérve nem tudok győztest hirdetni, a ritkasága miatt talán ezt választanám legközelebb.

Folyt. köv.

Ez az első Szeleshát borom: Márk barátom tiszteletére, születésnapja alkalmából bontottuk. A pincéről nem sokat tudtam eddig, csak amit olvastam (hogy felettébb tisztességes boraik vannak), aki kíváncsi rájuk az a honlapon mindent megtalál, nem ismételném az ott leírtakat. Annyit azért mindenképpen megjegyeznék róluk, hogy ők a szekszárdi borvidék legújabb üdvöskéi, a borsajtó oda van értük. Próbálok odafigyelni a pincészetre a jövőben. Lássuk ezt a kékfrankost.

Közepesen sötét szín: karmazsin - enyhe lilás villanásokkal a pohár falánál. Illat: ibolya és erdei gyümölcsök, enyhe vanília. Íze friss, gyümölcsös: meggy, csipkebogyó, egy kis fanyar kávé, kicsit csíp, savanykás utóíz. Közepesnél rövidebb, ami marad az a meggy savanykás íze. Tannin nem sok, de ami van az nem is rántja össze szánkat. Test közepesnek mondható. Gyanítom, hogy két év múlva egy nagyon szerethető bor válik belőle a savak tompulásának következtében, mert jelenleg picit élesnek éreztem azokat. Nem túlzóan  persze, ez egy nagyon jó bor, az ára is teljesen rendben van, csak most nem volt meg a wow élmény. A múlt héten kóstolt Ráspi Kékfrankos 2007-est mélyebbnek, komplexebbnek éreztem, igaz azt meg kicsit már fáradtnak találtam. Ha csak ilyen kékfrankosok lennének az országban, elégedettek lehetnénk. Alkolholista mércével 4-5 pontot adnék neki.

Az ebédet követően Györgykovács Imre és kedves felesége, Gyöngyi standjához vezetett az utunk. Nem mi voltunk az egyetlen vendégek, és éppen egy diskurzus közepébe csöppentünk, amibe Imre úgy vont be minket, mintha sok éve ismernénk egymást, bár ezelőtt még sosem találkoztunk (mint ahogyan a boraihoz is most volt először szerencsém). Fotóval bizonygatja, hogy az igen nehéz 2010-es évben is tökéletesen érett és egészséges szőlőt dolgoztak fel, részletesen magyarázza a korábbi évjáratok és e közötti különbségeket. Teszi mindezt hihetetlen szerénységgel, visszafogottsággal, de érezhető szenvedéllyel. Mindehhez megjegyezném: ő lett a 2012-es évben a Borászok Borásza díj győztese, ami a legnagyobb elismerés a szakmában, hiszen maguk a borászok szavazása alapján ítéltetik oda. Ezúton is gratulálunk!

Juhfarkot, furmintot, olaszrizlinget, hárslevelűt kóstolunk itt is, no meg egy kis tramini is becsúszik a képbe, színesítve a kínálatot. Imre borai hihetetlen tiszta illatúak és ízűek, jó ivásúak, nem lóg ki a lóláb sehol sem: az alkohol, a sav, az ásványosság csodaszép összhangot mutat. A kóstolt tételek mindegyike meglehetősen sokrétű és fajtajelleges, teli gyümölcsös primer aromákkal, szerencsére a hordóhasználat sincs eltúlozva. A korábban kóstolt Somlói Apátsági Pincészet tételeivel szemben itt nyoma sincs túlérettségre utaló jegyeknek. Ezek a borok kevésbé vastagok, és bár komplexitásban talán annyira nem kiugróak, de ne felejtsük, hogy a jól ihatóság legalább akkora erény, pláne ilyen beltartalmi értékek mellett.

Egy rövid anekdotázást követően további szép sikereket kívánva elköszönünk Imrééktől, majd egy faházzal arrébb a Kreinbacher Birtoknál folytatjuk a kóstolást.

Hogy is mondjam finoman? Kreinbacherék nem aprózták el... Elképesztő mennyiségű pénzt és energiát (munkát) fektettek a birtok kialakításába. 2002-ben alapították, azóta folyamatosan vásárolják a D, DK, DNy-i fekvésű területeket, újratelepítettek sok szőlőt, a magasan fekvő teraszos részeket újjáépítették. 2005-ben adták át a szőlészeti és borászati központjukat, azóta pezsgőgyártó üzem, palackérlelő, kóstolóterem és több igen jellegzetes, tájba illő, de hipermodern épületet húztak fel. Őket is mindenképpen ki kell vesézni egy újabb látogatás alkalmával.

Itt egy fiatal hölgy - Balogh Zita, borász - segít a birtok borainak megismerésében, 2011-es Syrah Rozéval kezdünk. Nem vallom magam rozéborosnak, de ez a tétel nagyon tetszik. Gyümölcsös, ropogós, tartalmas, friss. Milyen legyen egy rozé, ha nem ilyen? 2009-es Szent Ilona Furmint a következő, amit sajnos agyonnyom a túlzottan jelenlévő hordóíz - kóstoltam már korábban, akkor is ezt állapítottam meg. Zita szerint ez a jövőben változni fog, mivel a egyre kevesebb új hordóval kell majd dolgozniuk, és 2010-es borok állítólag már közel sem fahangsúlyosak. Nincs idő pihenni, sajnos egyre erősebben fúj a szél és picit hideg is van, következzenek a pince nagy fehér borai. Öreg Tőkék Bora, Kőkonyha, Juhfark kerül a pohárba, mind a 2009-es évjárat szülöttei. Óriási beltartalom és ásványosság tölti be a szánkat, gyümölcsösség, enyhe túlérettség, érezhető fa jelenléte itt is. Nagyon jó borok ám ezek is.

A fehérek után egy igazi somlói különc következik a sorban, ez egy igazi fenegyerek. A 2012-es Pannon Bormustra egyik üstököséhez érkeztünk: a vörös "überalles" 2009-es évjáratú Kreinbacher Syrah-t forgatjuk már poharunkban. Már a korábbi években is megmozgatta a szakírók töltőtollát e nemes ital, hiszen a fajta remekül adja vissza a termőhelyi adottságokat, igazi terroir bort készítettek belőle a pincénél. Én a 2007-es évjáratot kóstoltam először, és rövid boros pályafutásom kezdetén ez volt a legelső hűha-élményem vörösborok terén. Ez az ominózus tájbor is - hiszen tájidegen szőlőfajtából készült - rendkívüli ásványossággal bíró, igazi somlói bor, melyből szinte kicsordulnak a piros és fekete bogyós gyümölcsök, a savak cikázva játszanak fogócskát az ember nyelve körül. Tiszta izgalom, egy nagy adag fűszerességgel megtoldva. Kíváncsi lennék hova fejlődik még 5 év elteltével.

Kezdek fáradni, és az alkohol hatása is csorbítja ítélőképességem, de menni kell tovább, hiszen hátra van még egy kihagyhatatlan termelő, de mint látjuk, zárva tart, sőt éppen a szomszéd büszkeségét kóstolgatja. Nem érzem úgy, hogy jól járnánk sürgetésével (a borkészítés türelmet igényel, sietséggel nem lehet messzire jutni ezen a téren), ezért mellé állunk, és kérünk egy kóstolót a Dénes Hegybirtok Sághegyi Furmintjából... (Ság hegy: tanúhegy Vas megy keleti részén, a Kemenesalján. 279 méter magasan emelkedik Celldömölk fölött.) Rájuk is érdemes emlékezni, vagy itt mindenkinek jó bora van?

Félve kérdezem Takács Lajost, hogy szabad e megkóstolnunk borait. Igennel válaszol, majd odasétálunk a kis fabódé oldalához és az ajtóból kapjuk poharunkba az egyik leghíresebb somlói termelő borait, az ablakot nem nyitja fel. Távolságtartó figura, nem kezd el hosszú körmondatokban mesélni. Hagyja, hogy az összes borát nyugodtan elemezgessük, közben kislányaival játszik, láthatóan nem hatja meg ez a kirakodóvásár, nem pénzszerzés céljából van itt, kóstolójegyet sem fogad el. Egy igazi különc. A lassan induló beszélgetés végére már tisztán ismerjük élete filozófiáját, ami nem más, mint: mindent a lehető legjobban csinálni, a lehető legjobb bort készíteni itt ezen a szeretett hegyen. Tisztában van vele hogy mire képes a Somló, és minden erejével azon van, hogy ezt át tudja adni, be is tudja mutatni borain keresztül.

A Hollóvár Pince legendás brand a magyar borértők körében, Takács Lajost pedig egyenesen zseninek tartják. Azt hiszem mi is kaptunk egy kis ízelítőt, és a jövőben teszünk azért, hogy ezt többször is megízlelhessük. Kezdetnek nem is lesz rossz ez a Hollóvár Furmint 2009.

Viszlát Somló, jövünk még! 

Nagyon vártam már ezt a hétvégét. Hónapok óta készültem a Somlói Tavasz fesztivál meglátogatására, hiszen tudtam, hogy itt egy helyen, alacsony költségvetéssel végig tudom kóstolni annak a pár pincének a borát, akikkel korábban sajnos nem volt lehetőségem megismerkedni. Bár az időjárás nem kedvezett a kiránduláshoz, hiszen szombaton a korábbi nyári forróságból egy markáns lehűléssel 15 C-fok köré csökkent a nappali hőmérséklet és erőteljes széllökések borzolták a fesztiválozó borkedvelők kedélyét, mi mégiscsak felkerekedtünk, autóba ültünk és vasárnap délután 1 órakor már a Nagy-Somló lábánál elterülő mezőn felállított sörsátor körüli faházakat rohamoztuk, kerestük a folyékony csodákat.

Ahogy odaérünk, ez az érzés tovább erősödik bennem. Somlóvásárhely felől közelítünk és a bekötő út mellett óriási földkupac fogad bennünket, rajta ablakokkal. Mi ez? Pálinkafőzde épül, elképesztő látványtervet látunk kitáblázva, fantasztikus lesz. Ahogy haladunk tovább felnézünk a hegyre, és megjegyezzük: egyszer oda is fel kell menni, oda a kereszthez, azokhoz a kápolnákhoz, kis pincékhez és teraszos ültetvényekhez... Nem kérdés vissza kell jönni! Nna, de nézzük már a borokat.

Utólag biztosan állítom, hogy felkészületlen voltam, ha most mennék újra teljesen más sorrendben kóstolnám a borokat. Tudatlanságom - hogy miért mondom ezt rövidesen kifejtem - így a Somlói Apátsági Pincészet (http://www.juhfark.hu/hu/) standjához vezetett. Róluk nagyon röviden annyit érdemes tudni, hogy 2001 óta léteznek, 3-4 hektáron gazdálkodnak, és nagyon szorgos munkával mára odáig jutottak, hogy a 2012-es Pannon Bormustrán 3 boruk is fehér csúcsbor minősítést kapott. Így talán érthető, hogy alig vártam, hogy végre megkóstolhassam ezeket, és szerencsére segítséget is kaptam: Tibor, a pince borásza kalauzolt a borok megismerésében. 

2010-es juhfarkkal kezdtünk, furmint, hárslevelű, olaszrizling, tramini követték egymást, mind ugyanabból az évjáratból. A stílus egyértelmű, a borok elkészítésében a pince ugyanazt az iskolát követi. Többszöri szüret - savra, cukorra - külön érlelés, majd házasítás fajtánként és házasításba is: ez lehetővé a kívánt tömörség, telítettség és szerkezetbeli harmónia elérését.

Mindegyik tételre jellemző az enyhén sötétebb, de nem fáradtságra utaló arany szín, nagy olajos test, láthatóan tömör alapanyag, aminek jelentős része túlérett szőlő feldolgozására utal. Szaglászás közben is ezen túlérettség jegyei köszönnek vissza: mézes virágfelhő és déligyümölcsök. A mineralitás is is szagolható? Kovakőre emlékeztető ásványosság bukkan fel az egyébként igen sokrétű és szépen díszített illatokban. A fajtajellegek felismerhetőek. Az ízek harmóniában állnak a szaglószervi tapasztalatokkal: szép, kerek, telített korty kerül a szájba, fantasztikus az ízorgia. A savak vibrálnak, fehér húsú gyümölcsök jutnak eszünkbe, virágméz teszi színesebbé a képet, és egy nagyon komoly sós ásványos, nagyon karakteres érzet párosul az egészhez. Könnyen csúsznak a kortyok, a maradék cukor segít ebben, miközben az ízérzet marad száraz-félszáraz. Az óriási test elfedi az egyébként nem túl magas 13,5% körüli alkoholt. Fantasztikus borok, egy egyedi pince egyedi stílusában.

Élmény, bár nem erre a "desszertboros" jellegre számítottam, de nyitott maradok, és elkönyvelem, hogy valószínűleg jobb sorrendet is választhattam volna a pincéket illetően, itt kellett volna befejeznem a kóstolást, mert a többiek könnyedebb, jobb ivású borai előbbre valók az ismerkedésben. Ez van, ilyen mikor az ember felkészületlenül érkezik. Mindegy, együnk egy jó ebédet, az majd segít az újrakezdésben.

A Hegykapu Vendéglőbe megyünk, ahol egy 2 személyes tálat fogyasztunk el és megállapítjuk, hogy az étterem(?) magán hordozza a magyar gasztronómia előző korszakának minden rossz jegyét. Ne is vesztegessünk több szót rájuk. Nem ezért jöttünk :)

Folyt. köv.

Az van, hogy iszunk. Leginkább bort. Ittunk már sokat, mondhatni rengeteget és bár nem vagyunk szakértők, azért van sejtésünk arról, hogy milyen lehet az, ami jó, s próbálunk úgy vásárolni, hogy jót ihassunk. Csakhogy jó lenne emlékezni évek múlva hogy, mit is ittunk. Vezethetnénk naplót, de a blog izgalmasabbnak tűnik. Mert azt Ti is elolvashatjátok, sőt véleményezhetitek is. Hát ennyi. Kezdjük.

...

Nos valahogy így, ezekkel a szavakkal szándékoztam elindítani kóstolójegyzeteimet, boros élményeimet megörökítő blogomat, aztán az egészből nemigen lett semmi... Szépen elteltek a téli, sőt már szinte a tavaszi hónapok is, s közben jó sok bor elfogyott, visszaidézni sem tudnám mennyi és milyen, de hála Istennek túl sok rosszra nem emlékszem.

Most - 2012. május közepén - ismét nekifutok a dolgoknak, elkezdem leírni emlékeimet.