Nagyon vártam már ezt a hétvégét. Hónapok óta készültem a Somlói Tavasz fesztivál meglátogatására, hiszen tudtam, hogy itt egy helyen, alacsony költségvetéssel végig tudom kóstolni annak a pár pincének a borát, akikkel korábban sajnos nem volt lehetőségem megismerkedni. Bár az időjárás nem kedvezett a kiránduláshoz, hiszen szombaton a korábbi nyári forróságból egy markáns lehűléssel 15 C-fok köré csökkent a nappali hőmérséklet és erőteljes széllökések borzolták a fesztiválozó borkedvelők kedélyét, mi mégiscsak felkerekedtünk, autóba ültünk és vasárnap délután 1 órakor már a Nagy-Somló lábánál elterülő mezőn felállított sörsátor körüli faházakat rohamoztuk, kerestük a folyékony csodákat..jpg)
Somló legendás borvidék számomra. Mindenki hallott már a nászéjszakák boráról, én azonban most nem erre gondolok.
Legkisebb, az összes borvidék közül, rendkívül ásványos terület, pár egészen kiemelkedő, úttörő szerepet felvállaló kis és nagyobbacska pincészettel, akikről rengeteget lehet hallani-olvasni borral foglalkozó közegben. Amikor borblogokon somlói borokról van szó mindig érzek a levegőben egy fajta mitikus energiaáramlást, valami megfoghatatlan vibrálást, amit a többi borvidékkel kapcsolatban számomra nem érzékelhető. Nagyon szeretem Tokajt, a közeli Badacsonyt és többi borvidékünket is -nem is emelném ki ezt az egy szem hegyet, de úgy érzem hogy Somló az amiben valami elementáris erejű potenciál lakozik, olyan mint egy kitörni készülő vulkán.
Ahogy odaérünk, ez az érzés tovább erősödik bennem. Somlóvásárhely felől közelítünk és a bekötő út mellett óriási földkupac fogad bennünket, rajta ablakokkal. Mi ez? Pálinkafőzde épül, elképesztő látványtervet látunk kitáblázva, fantasztikus lesz. Ahogy haladunk tovább felnézünk a hegyre, és megjegyezzük: egyszer oda is fel kell menni, oda a kereszthez, azokhoz a kápolnákhoz, kis pincékhez és teraszos ültetvényekhez... Nem kérdés vissza kell jönni! Nna, de nézzük már a borokat.
Utólag biztosan állítom, hogy felkészületlen voltam, ha most mennék újra teljesen más sorrendben kóstolnám a borokat. Tudatlanságom - hogy miért mondom ezt rövidesen kifejtem - így a Somlói Apátsági Pincészet (http://www.juhfark.hu/hu/) standjához vezetett. Róluk nagyon röviden annyit érdemes tudni, hogy 2001 óta léteznek, 3-4 hektáron gazdálkodnak, és nagyon szorgos munkával mára odáig jutottak, hogy a 2012-es Pannon Bormustrán 3 boruk is fehér csúcsbor minősítést kapott. Így talán érthető, hogy alig vártam, hogy végre megkóstolhassam ezeket, és szerencsére segítséget is kaptam: Tibor, a pince borásza kalauzolt a borok megismerésében.
2010-es juhfarkkal kezdtünk, furmint, hárslevelű, olaszrizling, tramini követték egymást, mind ugyanabból az évjáratból. A stílus egyértelmű, a borok elkészítésében a pince ugyanazt az iskolát követi. Többszöri szüret - savra, cukorra - külön érlelés, majd házasítás fajtánként és házasításba is: ez lehetővé a kívánt tömörség, telítettség és szerkezetbeli harmónia elérését.
Mindegyik tételre jellemző az enyhén sötétebb, de nem fáradtságra utaló arany szín, nagy olajos test, láthatóan tömör alapanyag, aminek jelentős része túlérett szőlő feldolgozására utal. Szaglászás közben is ezen túlérettség jegyei köszönnek vissza: mézes virágfelhő és déligyümölcsök. A mineralitás is is szagolható? Kovakőre emlékeztető ásványosság bukkan fel az egyébként igen sokrétű és szépen díszített illatokban. A fajtajellegek felismerhetőek. Az ízek harmóniában állnak a szaglószervi tapasztalatokkal: szép, kerek, telített korty kerül a szájba, fantasztikus az ízorgia. A savak vibrálnak, fehér húsú gyümölcsök jutnak eszünkbe, virágméz teszi színesebbé a képet, és egy nagyon komoly sós ásványos, nagyon karakteres érzet párosul az egészhez. Könnyen csúsznak a kortyok, a maradék cukor segít ebben, miközben az ízérzet marad száraz-félszáraz. Az óriási test elfedi az egyébként nem túl magas 13,5% körüli alkoholt. Fantasztikus borok, egy egyedi pince egyedi stílusában.
Élmény, bár nem erre a "desszertboros" jellegre számítottam, de nyitott maradok, és elkönyvelem, hogy valószínűleg jobb sorrendet is választhattam volna a pincéket illetően, itt kellett volna befejeznem a kóstolást, mert a többiek könnyedebb, jobb ivású borai előbbre valók az ismerkedésben. Ez van, ilyen mikor az ember felkészületlenül érkezik. Mindegy, együnk egy jó ebédet, az majd segít az újrakezdésben.
A Hegykapu Vendéglőbe megyünk, ahol egy 2 személyes tálat fogyasztunk el és megállapítjuk, hogy az étterem(?) magán hordozza a magyar gasztronómia előző korszakának minden rossz jegyét. Ne is vesztegessünk több szót rájuk. Nem ezért jöttünk :)
Folyt. köv.
